Tudós a DUO Galériában

Írta: P. Rónai Gábor

CAE képzőművész szekció

2011. augusztus 18.

  Csöndes, különc szemüveges. Csak néhány a természettudósokkal kapcsolatos sztereotípiák közül. Magam is okulárét kell, hogy vegyek a megnyitóbeszédem felolvasásához.

  Antos Péter a képzőművész és matematikus pálya közül az utóbbit választotta, olyan sikerrel, hogy az általa szerkesztett feladatgyűjteményből készültek a diákok a műegyetemi vizsgákra. Egyetemi oktatóként a számítógép lett a munkaeszköze és munkájának tárgya is egyben. Ahogyan az lenni szokott: a régi szenvedély, a festés-rajzolás, 25 év után újra helyet követelt az életében. Az utóbbi fél évtizedben szabad szellemi energiáit ismét erre összpontosította. Hiába a racionális alkat, az emóciók kifejezésére a természettudomány nehezen használható. Az újrealizmus mai divatjával ellenkező módon, a fiatalsága meghatározó művészeti stílusa az op-art (Viktor Vasarely-vel a magyarságnak is világhírt hozó) továbbfejlesztésén fáradozik. A nagy elődnél is élénkebb színskálája. Másrészt a dokumentum-fotó kompozíciós megoldásait figyelve: dekomponálás révén a néző legtöbbször a kozmoszt megidéző témáinak megjelenítésénél jelen időben tud részt venni. (Képünkön: Ősrobbanás) Harmadrészt témái nagy felbontásban jelennek meg, amit a speciális , pengedarabokkal történő olajfesték felhordásnak köszönhetünk, egyúttal a kortárs felületkezelés korszerű megoldásával szembesülünk. Mondja is: Az ecset nekem nem elég közvetlen eszköz a képeim létrehozásához! A mindennapi munka után, a képek létrehozása, a szépség matematikai igényű koordinálása az éltető erő számára, az eredmény pedig számos kiállításon juttatott kiállítás látogatókat jó kedélyhez, vagy csorgatott erőt megtépázott lelkeknek. Ha a tárlat kortárs módon lenne koncepciózus, itt véget érne a méltatás.

  Az alkotó, mivel nem a festészetből él, fenntartja magának a jogot, hogy egyik nap elvont, másikon figurális munkát készítsen, fütyülve az egységes életmű létrejöttére. Így láthatjuk első korszakában elkezdett, most befejezett portréit, újra festett befejezett „pasztelles” színvilágú geometrikus munkáit és kísérletező kedvű tájképeit. Kakukktojásként hatnak, de megmutatják az alkotó hangulatváltozásait is. Utóbbiak közül a legkedvesebbek számomra az alpesi tájátdolgozások, melyek a formaérzékén túl, kolorista hajlamáról is vallanak. (Képünkön: Alpok 6.”) Hogy kozmikus tájképek összeilleszthetők-e földi panorámákkal, voltaképpen egyéni fejlődőképességünk kérdése. Csak nagyobbra kell állítani a „zoom”-ot?

Én rajztanár vagyok, ha 25 év után újra matematikával kezdenék foglalkozni …